| Pákó és Rokker Zsolti a Sakálokkal bulizott |
|
|
|
|
A 2010-es Puszik Oszika Extrém vízitúra után velünk bulizott Fekete Pákó és Rokker Zsolti.
A két Úri ember régi rajongója klubunknak, minden évben nekünk ajánlják fel adójuk 1%-át. Pákó annyira örült annak, hogy végre terepjáróba ülhet, hogy a rajongóinak is Vöri autójából osztogatta az autógrammokat. Ez a csoportkép úgy készült, hogy Zsolti megkért bennünket arra, hogy álljunk össze Vele és Pákóval egy csoportképre. Ezért is áll Rokker Zsolt a kép közepén. Mivel Zsolti és Pákó nem mert végig evezni a Zalán Zalabértől Zalaszentgrótig, ezért tőlünk várták az élménybeszámolót. Pákó addig kérlete Piciapámat, amíg Vöri be nem adta a derekát, és megkocsikáztatta. Rokker Zsolti be volt rezelve és nem mert eljönni velünk Csáfordra rúgatni. Boldogan bólintott arra, az ajánlatra, hogy ha majd elkészül a Gémerci eljön velünk kocsikázni. Vöri itt éppen azt magyarázza Pákónak, hogy teljesen megérti Rokker Zsoltit, Ő is totál fél a terepjáróban. Ezen a képen Pákó nem akar kiszakadni a Sakálok köréből, de várják őt a rajongók. Rokker Zsolti ámulva hallgatja Don Tar élménybeszámolóját arról, hogyan értek gyalog be a célba. 2011-ben nem katepoksszal hanem sziloplaszttal fogjuk tömíteni a csónakunk fenekét! A képekre kattintva nagyobb méretben is megcsodálhatsz bennünket. |














